Az ajánlás és a nádszálak
Sámbár Mátyás jezsuita a Három üdvösséges kérdés címmel 1661-ben kiadott munkáját az ország egyik legtekintélyesebb urának, Nádasdy Ferenc országbírónak ajánlotta. Disszertációmban központi szerepet kap ennek a prelimináriának az elemzése, mert úgy vélem, ez az a szövegrész, mely egyrészt létrehozta a teológiai mű értelmezési terét, másrészt a korszak katolikus megújulásáról, az ún. "térítő földesúri rekatolizációról" szóló fontos forrásnak tekinthető. Íme hát az ajánlás egy részlete:
„A Bölcs által az Istennek Lelke hasonlíthatja az Igazakat a Nádasba esett szikrákhoz, amelyek gyors gyullasztásukkal még a vízzel teljes tókat is tűzben, és lángban láttatnak fordítani. Ím Országunk tejjel, mézzel folyó régi kövér földét átok szakadásoknak és tévelygő értelmeknek áradási miatt egy posványos tóvá változtatták vala, de a jó Istennek kegyelméből, oly Nádassá fordula, mely közé az igaz Hitnek szikrái akadának, és minden jóknak örömére tündöklő világosságával fénylenek. Nagyságod kegyelmes engedelméből légyen szabad ez homályos tentával feljegyzett igéket így magyarázni: GROFF NÁDASDI FERENC Országunk Fő Bírája, mind maga példájával, mind különbféle bölcs igyekezetivel, és sok Istenes költségével, sok ezreknek szívekben az igaz Hitnek szikráját hintvén méltóvá lett, hogy azoknak Lajstromában számláltassék, akik felöl így szól a Bölcs […] az az: Fényleni fognak az igazak, és mint a szikrák a Nádasban ide-s-tova Futosnak. Sap.3v.7. Ez igazságnak szikrái, hogy a Sz. Írásnak igéivel, mint a Szent Lélek sebessen zúgó szelével jobban és jobban gerieztessenek, íme rövid könyvecske irattatott a mely a Nagyságod Kegyes Patrociniumja alá folyamodik: Méltóztassék Nagyságod oly buzgósággal fogadni, amellyel kívánja Országunk megtérését. Úgy tetszik csak ennek világosságánál is, ha kik nem vakok, megláthatják a régi ösvényeket, és azt az utat, amelyen akik járnak, nyugodalmát találják lelkeknek. Légyen így azért, hogy e kis írás és Könyvecske a Méltóságos Nádasdi nevében, mint igazságnak fényes világosságában öltözvén a tévelyítő, és nemzetünk bolygató sok féle értelmeknek homályát elverhesse, és a maguk itélete szerint való utakon tévelygőknek az üdvösségnek útját megmutatván, a régi szent Hitnek egységére hozhassa a Rába két mellyékétől fogva, egész Fogaras Földéig.”
Talán "nem véletlen", sőt minden bizonnyal nagyon is tudatos vitamódszertani eszköze lesz a jezsuita ellen felszólaló protestáns szerzőknek, hogy célozgatnak erre a "nádasságra". Pósaházi János sárospataki professzor például első, Sámbár elleni apológiájában a következő kifejezésekkel vezeti be szövegét: „Azt akarja megmutatni, hogy nem igaz a Luther és Calvinista vallás. De minemű nad szálackal ellenünk tsatazzék, értsük rövideden.”
A polémia mint csata, ütközet jelenik meg a vitairat lapjain, ám a pataki professzor jó érzékkel csak nádszálaknak tekinti a jezsuita páter szövegének érvelését. Ugyanakkor saját munkáját Rhédey Ferencnek ajánlja, aki az 1660-as években még
mencsvára és támogatója tudott lenni a felső-magyarországi reformátusoknak is - legalábbis a szerző ajánlása ezt a reményt közvetíti -, s aki Nádasyhoz hasonló világi tekintélyként mintegy ellenpontozta a katolikus főúr "jelenlétét". És mit üzenhetett Sámbár a Nádasdynak szóló ajánlással? Talán azt, hogy az 1660-as években elinduló jezsuita misszió hátterében olyan politikai megfontolások és erők álltak, melyek előtt a felső-magyarországi protestáns városok meg fognak hajolni.