Felső-magyarországi hitvita???

Jogosan merülhet fel a kérdés a Kegyes Olvasóban, hogy vajon mi is pontosan az a felső-magyarországi hitvita. A következőkben a vita rövid leírását szeretném megadni, elsősorban az RMNy IV. kötetének tételei, illetve a régebbi könyvészeti szakirodalom alapján.

A disszertációmban vizsgált 1663 és 1672 között zajló felső-magyarországi hitvita az ekkoriban kibontakozó polemikus irodalom legjelentősebb és legösszetettebb szövegkorpuszának tekinthető.^[1] A vita résztvevői katolikus és református oldalról is a térség egyházi-, iskolai- és közéletének meghatározó személyiségei voltak. A hitvitázást kezdeményező, provokáló félnek a jezsuita missziót vezető Sámbár Mátyás tekinthető, aki 1661-ben a győri jezsuita kollégiumban működött és a nagyszombati nyomdában adta ki Három üdvösséges kérdés[2] című traktátusát, melyet aztán az 1663-ban induló Sárospataki missziós munka során a régió református lakossága körében terjesztett.

Protestáns részről 1664-ben bocsátottak ki Sámbár műve ellen egy rövid feleletet: Tudja-e kiki maga felől minden bizonyosan, hogy Isten kedvében vagyon?[3] Ebből példány nem maradt fenn, és csupán Sámbár harmadik kérdése második részének hetedik paragrafusával foglalkozott. A következő esztendőben, 1665-ben Dömötöri György, Vitnyédi István tübingeni alumnusa Christoph Wölflin ottani teológiaprofesszor számára latinra fordította a Három üdvösséges kérdés 1661. évi kiadását, amelyre Wölflin három teológiai disputációval válaszolt. Dömötöri célja az volt, hogy Wölflin vizsgatételeinek magyarra fordításával szolgálja hazáját. A fordítás elkészültéről azonban nem maradtak fenn adatok.[4]

A vita következő, már intenzívebb szakaszában Sámbár legkésőbb 1665 tavaszán Kassán – nyomdahely megjelölése nélkül – ismét kinyomtattatta  némi átdolgozással a Három üdvösséges kérdést.[5] Erre az újabb kiadásra írt feleletet 1666-ban Pósaházi János sárospataki tanár Summás választétel címmel.[6] Sámbár erre azonnal válaszolt: A három kérdésre lött summás választételre írott felelet című irattal, ám ebből példány nem ismeretes.[7] Pósaházi újabb viszontválasza még ugyanebben az évben, tehát 1666-ban napvilágot látott: A három kérdésre való summás választételnek egy arra lött alkalmatlan felelettel való megerősödése és azon feleletnek megrázogatása.[8]

Pósaházi viszontválaszai után még szintén 1666-ban jelent meg Matkó István felsőbányai prédikátor Sámbár ellen írt felelete: Fövenyen épített ház romlása, avagy Három kérdések körül gőgösen futkározó Sámbár Mátyás jezsuita ina szakadása.[9] Ennek oka, hogy Sámbár 1665 derekán küldött Matkónak egy példányt a Három üdvösséges kérdésből, s válaszolásra szólította fel a református prédikátort. Habár Pósaházi és Matkó egymástól függetlenül írták műveiket a vita első intenzív szakaszának lezárásaként Sámbár 1667-ben ellenfeleinek egy összevont válaszirattal felelt: A három üdvösséges kérdésre a lutter és kálvinista tanítók, mint felelnek?... X, ut Tök… Matkó hazugságinak megtorkolása és Pósaházi mocskainak megtapodása.[10] Sámbár e könyvének előszavában ismertette a vita addigi menetét, s leírásából követhetővé vált a polémia alakulása.

A vita következő nagyobb szakaszában 1668–1669-ben négy Sámbár ellen írt református vitairat látott napvilágot. Szöllősi Mihály beregsurányi prédikátor, korábban kassai tanár úgy tűnik, hogy Matkó és Pósaházi válaszainak ismerete nélkül, még 1666 folyamán készítette el feleletét a Három üdvösséges kérdés harmadik kérdése ellen, de csak 1668 folyamán tudta kinyomtattatni Debrecenben a Sion leánya ártatlan ügyét védő Hitnek Paissa, avagy a győri kollégium harmadik kérdése ellen… kikelő bajnok Dávidka című munkáját.[11] Ez a munka azonban katolikus részről nem kapott feleletet. Az X, ut Tökre viszont – a személyes megszólítottság okán – Matkó és Pósaházi egyaránt rövid időn belül válaszolt. Matkó István az X, ut Tök könyvnek eltépése, avagy bányász csákány[12] című munkájával 1668-ban, Pósaházi János pedig a Görcsös bot, amaz déceges fekete Bonasusnak a hátára című művével 1669-ben folytatta a polémiát.[13] Még 1668-ban megjelent Kassán egy szintén Sámbárral vitázó névtelen református vitairat: Az ötödik evangélistának Sámbár Mátyás káplánnak zenebonája.[14] Ez Sámbár 1667. évi X, ut Tök című művének ismeretében készült, ennek ellenére nem foglalkozik ezzel a munkával, csupán a Három üdvösséges kérdés első két kérdésére válaszol. Viszontválaszt nem kap katolikus részről. A következő esztendőben, 1669-ben Czeglédi István kassai prédikátor egy másik vita, az úgynevezett kassai hitvita keretében kiadott munkájában a Redivivus Jáfetkében[15] reagált az X, ut Tök őt személyében érintő részleteire.

Az egész polémiát két katolikus vitairat zárta le. Illyefalvi István kassai jezsuita teológus hallgató, Sámbár tanítványa 1669-ben A három üdvösséges kérdés igassága ellen költ Bányász csákánynak tompítása[16] című apologetico-polemikus értekezésében professzora helyett válaszolt főként Matkó Bányász csákányára, de egyúttal Pósaházi Görcsös botjára és a felső-magyarországi hitvitát távolabbról érintő más református vitairatokra. Majd végezetül 1672-ben Sámbár harmadszor, megjobbítva, jelentős átdolgozásokkal bocsátotta ki a Három üdvösséges kérdést,[17] amelynek Szegedi Ferenc egri püspökköz címzett előszavában összegzően reflektált az egész vitára. A vita végső lezárulásának gyakorlati oka azonban az volt, hogy a Wesselényi összeesküvés felszámolását követően 1671-ben a császári katonaság bevonult a térség városaiba. Ekkor a Habsburg megtorlás és a kezdődő protestánsüldözés miatt a reformátusoknak el kellett menekülniük Sárospatakról és Kassáról, s a protestánsok helyzete már nem tette lehetővé a polémia folytatását.^[18]