Szilveszteri Napi Cipó avagy a Bonasus megidézése

Az idei év utolsó bejegyzéseként a dolgozatomban részletesen tárgyalt, itt azonban csak röviden ismertethető részletet szeretnék megosztani a kedves olvasókkal. A durva, trágár nyelvezetéről elhíresült felső-magyarországi hitvita egyik központi szövege az 1668-ban kiadott A három kérdésre való summás választételnek egy arra lött alkalmatlan felelettel való megerösödése címmel megjelenő, Pósaházi János sárospataki református professzor által írt munka volt. E művében a szerző hosszasan írt ellenfeléről, Sámbár Mátyás jezsuita szerzetesről is. A vitairodalomra jellemző gúnyolódást odáig fokozta a professzor, hogy a katolikus missziót vezető pátert Arisztotelész nyomán a Mesappus hegyén türkölődő és ellenfeleit csak ürülékével megcélzó mitikus állathoz hasonlította. Parodisztikus allegóriája az egész műben jelen volt, nem hiába hívta e munkát a későbbiekben maga a szerző "Anti-Bonasus" könyvnek.

Íme iratának első paragrafusai: „I. Irja Aristoteles Lib. 9. de Hist. Animal. Capite 45. hogy Paeoniában a Mesappus hegyén terem egy Bonasus nevü ökör bika ábrázatú vad állat: kinek jóllehet szarvai vadnak, de azok tompák, hátra horgattak, és igy a türkölödésre, hogy azokkal vagy más ellene tusakodó vadaknak, vagy a vadászoknak árthatna, haszontalanok és alkalmatlanok. Mindazonáltal vagyon más mestersége: mert mikor a vadászásban a kuvaszok kergetik, féltében nagyokat fosik; olly sebessen penig, hogy négy lépésni földre-is a post-praedicamentomábol ki-lövellik a fekete festék: melly ha a nyomában lévö agarakot meg éri, igen meleg természetü ganéj lévén, a szöröket el-perseli. Ez a szaros és büdös állat (tisztességgel essék szollásom) más módgya nem lévén benne, láttyátok fossal és ganéjjal óltalmazza magát. II. Micsoda ez? A Summás Válasz-tételnek Authora-is, midön nem régéniben, amaz nem Három idvességes kérdéssel, hanem majd mennyi linea benne vagyon, annyi mérges gyükerü tsemetékkel fiatallyosodott könyvetskének erdejében vadászdogalna; Sámbár Mátyás, ki ez nem idvességes gyümöltsöt, hanem galagonyát és bojtorjánt termö berket plántálta, megh-kajonolván a dolgot, szintén ugy cselekedék, mint a meg-emlitett ökör ábrázatú Bonasus. A Válasz-tevő szeléden, törölgetve, és emberségessen bánék ugyan vélle, de ez a meg szelédéthetetlen fene bestia, annál inkább meg-bizá magát, tsatára, ütközetre, türkölödésre indula. De vallyon mivel türkölödik és viaskodik? Foggal, agyarral nem lehet, mert azt Károly táján ki-vonták, szarvval sem, mert azt egyszer-is mászszor-is a vadászok le-verték: hanem ugyan keményen meg-szorétvén a két horpaszát, nagyokat fosik, az az, szitkos, mérges, motskos szokat moslékos szájábol okádozodik, azzal akarja magárul a vadászokat el-vetni. 3. Az ökör ábrázatu Bonasusnak szokása az, mint felölle Aristoteles a meg-emlitetett könyvben irja, hogy minek-elötte meg-vemheznék, maga undok ganéjával a helyet a holott meg-akar elleni körös körül keréti, ganéjbol tsinál magának várat, hogy ha nem erejétül, avagy csak büzitöl irtozzanak a több vadak, ötet fekvö s ellö helyéböl fel ne kölcsék, hozzá közeliteni ne merjenek. Vallyon amaz embertelenségnek vadon erdejében zilajkodo fekete Dáfanes, nem ezt mivelé? A Summás válasz-tétel ellen valo fiatal ivadékját, nem szülheté másképpen, hanem mind magának, mind kellemés fajzattyának rothatt ganéjbol tsinála kaput és keritést, hogy a ki erejétül nem fél, avagy tsak büdös dohátul irtozván, belé ne merjen kapni.”

Pósaházi szövegében maga Sámbár volt a Bonasus nevű ökör ábrázatú szamár, aki az Arisztotelész által leírt mitikus hegyen lakik, azon bóklászik. Az Arisztotelészre való szöveghivatkozás már önmagában is parodisztikus, hiszen ennek a szövegnek a megidézése kigúnyolja az egyébként arisztoteliánus jezsuita egyház- és államelméleti hagyományt.^[1] A Bonasus kép használata ugyanakkor nem csak az antikvitás szöveghagyományát, hanem a középkori bestiáriumok ismert szörnyalakját is megidézhette az olvasókban.^[2] A középkori bestiáriumok egyik fontos, bár nem mindig jelölt forrása Idősebb Plinius Természetrajza (Historia naturalis) volt, melynek anekdotikus narratívája – bár forrásként nincs feltüntetve Pósaházi művében – „felismerhető” a pataki professzor hitvitázó szövegében is.^[3] De hogy ne csak a hitivtázók elbeszélésében és ábrázolásmódjában csodálkozzunk rá a "jezsuita bestiára" a következőkben a mitikus állat, s a pataki professzor iratában megelevenedő lény egyik középkori ábrázolása látható. Valami ilyesmi alaknak képzelték, ábrázolták a vitairatokat író kálvinisták Sámbár Mátyás jezsuitát:

BÚÉK! :)