Tanszéki kirándulás
A Miskolci Egyetem BTK Irodalomtudományi Intézetének egyik régi hagyománya, hogy évről-évre igyekeznek tanárok és diákok közös tanszéki kiránduláson részt venni. A közösségépítő program (február 7-8.) idei célállomása Sátoraljaújhely volt, ahol Kazinczy Ferenc nyomába eredtünk és megtekintettük a "Szép és a Jó" című kiállítást Gyapay László tanár úr tárlatvezetésével. Ezt követően felsétáltunk a hófödte MagyarKálváriára, majd a túra fáradalmait egy disznótoros vacsorával pihentük ki, ami után a korábbi tállyai borkóstolóról magunkhoz vett nedüket is elfogyaszthattuk. A kirándulás második napján megtekintettük A Magyar Nyelv Múzeumát, megkoszorúztuk a széphalmi mester sírját, s megtekintettük Mauzóleumát is.